Szentkatolna

SZENTKATOLNA KÖZSÉG ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE

Kovászna megye Szentkatolna községét az 1968-as romániai közigazgatási felosztás alapján a következő falvak alkotják: Szentkatolna, Hatolyka, Imecsfalva, Kézdimartonfalva és Kézdimárkosfalva, mely két falurészből áll Kézdimárkosfalva és Mátisfalva. A község létrejötte a központosított közigazgatást követő pártállami akaratnak az eredménye. Mátisfalva önállósága 1889-ben szünt meg, amikor is Kézdimárkosfalvához csatolták. A többi falu 1950-ig viszonylag megőrizte önállóságát.

Az Orbaiszékhez tartozó Imecsfalva a községközponthoz való közelsége miatt került a község falvai közé. 1968 előtti közigazgatási előírások szerint Kézdimartonfalva, Kézdimárkosfalva és Hatolyka alkotta a Kézdimartonfalva központal rendelkező községet.

A község fekvése

A község Erdélyben, a Délkeleti-Kárpátok belső kanyarulatában, a Bodoki-, Torjai- és Nemere-Hegységek, valamint a Berecki- és Háromszéki-havasok koszorúzta Felsőháromszéki-medence központi tájékán, átlag 540-555 m tengerszint feletti magasságban, a Nemere- hegységből eredő Feketeügy árterületéből kiemelkedő teraszperemen helyezkedik el. A község szomszédai:- északnyugaton Kézdivásárhely, keleten Gelence, nyugaton Csernáton, délen Dálnok és délkeleten Zabola.

A községközpont Szentkatolna, Kézdivásárhelytől 4 km-re, a Kovászna felé vezető 121-es (2011-ben újjáépített) megyei műút kétoldalán terül el. Hatolyka a községközponttól 3 km-re délre, a Feketeügy árterületén illetve teraszperemén helyezkedik el. Ezt követi déli irányban Kézdimartonfalva a községközponttól 6 km-re a Völgy árka nevü patak két oldalán, amelynek Feketeügybeli torkolatánál volt a település és lehet, a Háromszéki medence eggyetlen fedett, a Fekeügyet átívelő hídja. A hídat a második világháború alatt lebombázták, a megmaradt részét az 1970-es évek árvizei tönkretették. Továbbhaladva Csernáton irányába, a községközponttól 8 km-re helyezkedik el Kézdimárkosfalva a Csernáton patak (Ika patak- Orban Balázs) bal oldalán, amelyet a Közpázsintnak nevezett kis rét választja el Mátisfalvától. Imecsfalva a község településeinek 5-ik falva, a községközponttól 3 km-re délkeletre, a Kovászna felé vezető 121-es (2011-ben újjáépített) megyei műút kétoldalán, a Gelence patakának a Feketeügybe való torkolatánál képződött hordalékkúp szélén terül el.

Szentkatolna község felszínformája síkság. A természet állandó tevékenységének a hatására kialakult felszínforma biztosította a földművelés feltételeinek az alapját. A lápos területek hasznosítását lecsapolási és folyószabályozási munkálatokkal érték el, amelyet már 1882-ben tervbe vették Háromszék vármegye akkori illetékesei.

Szentkatolna község altalaját vassal átitatott agyagpala képezi. Alattuk valószínű, hogy a kárpáti flis zóna belső és külső vonulatának érintkezési övezete süllyedt alá a medence tektonikus beszökkenése idején. A Kovászna irányába, Szentkatolna községen áthaladó szerkezeti vonal jelenlétéről, ásványvízforrások tanuskodnak. Bányai János geológus is beszámol erről, azt írva, hogy: „A Fortyogó fürdő felé Oroszfalu határát képező lecsapoló árokban ,van egy igen hordott, jóízű borvízforrása [Szentkatolnának]. Az árokban mintegy 50 m hosszúságban szivárgások és bugyborékolások láthatók.” Beszámol ugyanakkor egy, a vasúti megállóhoz közeli, a vasút és a mezei út kereszteződésénél kimúlófélben lévő, vasas lerakódású borvízforrásról is.

Dávid József „Székelyföld írásban és képekben” 1941-ben megjelent könyvében olvashatjuk: „Szentkatolna határában 1666-ban egy gőzölgő kénüreget fedeztek fel, amely hasonlít a torjai Büdös barlanghoz.” Ezt a határrészt Dobogónak nevezték. Ehez hasonló feljegyzések vannak Bakk Endre történeti munkájában (a Bak és Jancsó család története).

Hatolykát már a lerégibb összeírásokban is fürdőmedencével rendelkező településként tartották nyilván. Széndioxidos kigőzölgését, mofettáját már századokkal ezelőtt, kezdetleges módon ugyan, de gyógyászati célból használták. Az 1971-ben épített fürdőt, 2009-2010 ben, a Turisztikai Minisztérium és a Megyei Tanács hozzájárulásával újjáépítette a községi előljáróság. Hatolykán a régi iskola-óvoda udvarán lévő kút, a Falu kútja, valamint több családi gazdaság udvarán lévő kutakban is borvíz található.
Ásvanyvízforrások voltak hajdan a Hatolykával szomszédos Martonfalva és Imecsfalva határában is, amiről ma is tanuskodnak a Borvízkút, Borvízre menő, Borkút és a Borkút dombja helynevek.

Éghajlati viszonyok, természeti katasztrófák

A község éghajlata megegyezik a Kárpátok koszorúzta medencék mérsékelten szárazföldi jellegű éghajlatával.
A csapadék területi eloszlása ,a felszínformák függvényében eltérő értékeket mutat. A hegyvidéken a csapadék mennyisége eléri az évi 1200 mm-t is, a medence s így a község területén viszont 550-600 mm-t tesz ki. Ez az aránytalan eloszlás állandó veszélyt jelentett a vidéken.

A szárazság és az árvizek egyaránt katasztrófákat okoztak a község lakossága számára. A szárazság első alkalommal 1535-ben, majd 1717-ben okozott éhinséget, ami miatt sokan elhagyták a vidéket. Ez történt 1946-ban is amikor ideiglenesen több család telepedett Arad vidékére, ahol alkalmi munkát vállaltak.

A tartós esőzések hatására a hegyi patakok (Kászon pataka, Gelence pataka, Csernáton pataka) felduzzasztották a Feketeügy vízhozamát, mely tetemes károkat okozott a határban termesztett kultúrákban, a falvak nagy részében és az állatálományban is. Árvizekről vannak feljegyzések:- 1884-ből, 197-ből, 1975-ből. Mérhetetlen károkat okoztak a nagy hőmérsékleti különbségek hatására a régió fölött kialakult ciklonok ,így 1817-ben a jégverés. Bogdán Károly feljegyzéseiből tudjuk, Martonfalván 1856-ban és 1861-ben olyan mértékű volt a jégverés, hogy az egész falu gabona nélkül maradt. 1926-ban pusztitotta el egy szélvihar a szentkatolnai Cseh-Kühnle kúriát körülvevő park ültetett fenyvesét. A legutóbbi szélvihar 1995. december 26-án tombolt, megrongálva a telefonhálózatot és a villanyvezetéket is.

A természeti katasztrófák vázlatos ismertetését a földrengésekkel zárjuk. Egy, ezt a vidéket is érintő földrengést emleget az 1889-ben kiadott Emlékköny, amely 1473-ban volt, nagy pusztítást okozva. A XIX.század legnagyobb, ezt a vidéket érintő földrengése 1802-ben volt. Ekkor döltek romba Szentkatolna, Imecsfalva és Márkosfalva több évszázados templomai, megrongálódott a martonfalvi és mátisfalvi templom tornya is. Az újjáépített imecsfalvi templomot 1805-ben, a szentkatolnait 1823-ban és a márkosfalvi templomot 1875-ben szentelték fel. A szentkatolnai illetőségű Bak Mihály feljegyzéséből ismeretes még egy 1838-ban történ földrengés. A XX. században jelentősebb földmozgások 1940-ben, 1960-ban, 1977-ben és 1990-ben voltak. Az 1977-es földrengés alkalmával megrongálódott az imecsfalvi és szentkatolnai templom tornya valamint több magánépület kéménye is.

Településtörténet – régészeti leletek

A község területének felszínformái, valamint természeti adottságai már ősidők óta alkalmassá tették e vidéket emberi település kialakítására. Háromszék területén végzett régészeti kutatások nyomán feltárt legrégebbi leletek a neolitikum idejéből származnak, -pl. a Nagyszegelet nevű határrészen talált „kőfejsze és más régiségek”( Bakk Endre)-, de az előkerült régészeti leletek zöme bronz és vaskori. Az újabb kőkor vége a negyedik évezred utolsó szakaszára tehető, amikor a primítiv foglalkozások mellett megjelenik az állattenyésztés és a földművelés is, sekkor kezd kialakulni az agyagművesség, a famegmunkálás, a fonás és szövés, valamint a csont, bőr és kő megmunkálása. Márkosfalva határában trachit és obszidián kőbaltákat valamint festett kerámiákat találtak.

Szentkatolna délkeleti részén, a volt T.SZ.istálóinak építése alkalmával, bronzkorra utaló leletek kerültek elő. Háromszék területe, az írások szerint nagyon gazdag szkitakori leletekben. Kézdimartonfalván díszített agyagvedret találtak, Székely Zoltán leírása szerint.

Orbán Balázs írásai szerint:- Szentkatolna falu valamikor a Kászon patakának Feketeügybe való torkolatánál terült el, amelyet a lakósság Kecse révének nevez, mivel a legenda szerint Kecse nevü honfoglaló vezér ezen a helyen vágtatott át lovával. Albissal szemben, künn a térségen három igénytelen falucska fekszik. Ezek elseje Matisfalva. Itt semmi megjegyezni valót nem találván, a szomszéd Márkosfalvára tértünk át, mely Villa Marci néven 1333-ban már mint önálló egyházközség szerepel*Hogy ezen község a 14. században már létezett, kitetszik a pápai dézsmák regestrumából, hol a 730. lapon az 1333. rovatban ez áll: „Johannes Sac. de villa Marci solv. 2 grossos”. Az 1567. évi regestrumban Markosfalwa 21 kapuval fordul elő.; valamint az is felemlitést érdemel, hogy Háromszék vándor közgyüléseiből itt is tartott egy párt; igy 1712-ben jun. 2-án Márkosfalván tartatott Háromszéknek azon közgyülése, melyen kimondatott, hogy közönséges szolgálatok ellen a praerogativák nem használnak. És ujból itt tartatott 1744-ben Apor Péter elnöklete alatt azon közgyülés, melyen Baka Áron nemessége kihirdettetett*Főkormánysz. levélt. A continua tábl. munk. közt. 1142/771.
Márkosfalván alól Ikapatakának a Feketeügybe ömlésénél fekszik K.-Martonfalva, hol 1700-ban apr. 17-én Háromszéknek azon közgyülése tartatott, mely határozatilag mondá ki, miszerint a pénteki (?) és házi szolgák a bodzai szorosban való szolgálattételtől mentesitetnek*Ezen székgyülésekről Ferenczi jegyzetei közt vannak Háromszék jegyzőkönyveiből kiírt hiteles adatok. – Martonfalva az 1567-ik évi regestrumban 12 kapuval jön elő.. De látott Martonfalva ennél nevezetesebb gyülést is, mely férfiasan merész s hősiesen bátor határozványaival a haza ügyére döntő behatással volt; azonban, hogy a Martonfalva nevéről egybefüződő események megérthetők legyenek, szükségesnek itélem itt, bár röviden, de együttesen előadni Háromszéknek az 1848/9. jogvédelemharcában való részvételét. Egyes epizódokat, egyes megragadó eseményeket, egyes határtalan dicsőséggel vívott csatákat, mintegy kikapva az érdemnek gazdag tárházából, e kötet folytán ugyan itt-ott felemlitettem, azoknak illustratiójával kiemeltem azon dicső szerepet, mely Háromszék történelmében örök időkre kihatólag felragyogó fénypontot alkot; de ez eseményeket, s az azok folytán felmerült fényes fegyvertényeket egybefüggő sorozatban mindeddig nem mutattam fel. Miért illő és méltányos, hogy azok itt kellő rövidséggel, de szabatos egybefüggésben elősoroltassanak, azért is, hogy mit Martonfalvát érdeklőleg mondandó vagyok – megérthető legyen; de főleg azért, hogy azon korszaknak nagyszerü eseményei minden vidék népe, minden egyes hazafi előtt követendő példaként felmutatva és felfejtve legyenek. Mert a népek sorsa az, hogy szabadságukhoz drágán, roppant áldozatok árán juthassanak, talán azért, hogy azt azután többre becsüljék, vagy mintha az eszmének, a korszellemnek az emberiség roszabb része által feltartóztatni szándokolt menetét, jobb részének küzdelmeivel, véradója által szentesitett pályatéren lehetne csak mozgósítani. Mintha az első emberre mondott szigoru ítélet valójában befolyással lenne a későbbi ivadék törekvéseire, hogy csak véres veritékével kereshesse meg szellemi előhaladásának táplálékát-.

A Római Birodalmat alapjaiban megrendítő népvándorlás időszakában a gyéren lakott Székelyföldön egymást követte a népek viharzó helycseréje: gótok, hunok, gepidák, avarok vándorlása hódított teret. A késő-avarok magyarul beszélő nép volt László Gyulának a kettős honfoglalás-elmélete szerint. Az avarokat, majd a szlávokat 896-ban a honfoglaló Árpád magyarjai követték a Kárpát medencében, ahol létrejött a Magyar államiság.

Legújabb kutatások szerint a székelység jelenléte a Kárpát-medencében másfél évezredes múltra nyúlik vissza. Napjainkban is a székely Attila ivadékának tartja magát. Ezt a hitet látszik igazolni Anonymus, aki Attila király népeként említi a székelyeket, a hun eredetet fenntartó Kézai Simon, továbbá Thury József, aki a hunoktól származott avarok maradékainak tekinti a székelyeket.

A székely közösségek életének működését a századok alatt kialakult és kikristályosodott szokásjog határozta meg, melynek alapját egy sajátos közösségi-erkölcsi értékrend alkotta. A székely község vagy communitas önkormányzati rendtartását a nemzadékek során átörökített, írásban foglalt szabályzat, a falu alkotmánya, a protocollum képezte. 1279-ből származik a telegdi székely statátum. A székely község szokásjogait tartalmazó rendtartások mint ősi társadalmi, gazdasági, erkölcsi normák foglalata a székelység értékes művelődési kincsének számítanak. A Szentkatolnához tartozó falvak önkormányzatát szabályozó egykori falutörvények az elődök műveltségén és jó szervezőképességén kívül magas szintű társadalmi érettségükre vallanak. A legrégibb falutörvény Kézdimárkosfalva társadalmi életét tükrözi.

A község népességéről első alkalommal 1567-ben nyilvántartásba vett kapuk száma nyújt tájékoztatást. Ekkor Szentkatolna 13, Hatolyka 12, Martonfalva 12, Márkosfalva 21 és Imecsfalva 21 kaput számlált. Az 1602-ben Básta György generális által összeíratott névjegyzék alapján már nemcsak a község falvaiban lakó családok számát mérhetjük fel, hanem társadalmi összetételéről is tájékozódhatunk az alábbi kimutatást figyelemmel kísérve.

A falu neve Nemes Lófő Szabad székely Darabont Jobbágy Összesen
Szentkatolna - 18 17 - - 37
Hatolyka 2 13 2 3 - 20
Kézdimartonfalva - 8 8 - 1 17
Mátisfalva 1 8 - - - 9
Kézdimárkosfalva - 6 27 4 - 37
Imecsfalva - 2 27 2 1 32
Összesen 3 55 81 9 2 150

Az 1614. évi adatok arról tanuskodnak, hogy a családok számának növekedésével megváltozott társadalmi hovátartozásuk is, ami annak tulajdonítható, hogy Básta György generális súlyos terhekkel gyötörte a székelységet így megnövekedett a jobbágy családok szama. Az 1602-es összeíráshoz viszonyítva az 1614, 1919-es (lustra) adatai a családok társadalmi megoszlása igen hullámzó értékeket mutat Szentkatolna község esetében.

1614. évi összeírás:

A falu neve NemesLófőSzabad székelyDarabontJobbágyÖsszesen
Szentkatolna 134643378
Hatolyka 432-81256
Kézdimartonfalva 210631334
Mátisfalva 39--214
Kézdimárkosfalva 11214261770
Imecsfalva 1115171751
Összesen 1298415894303

Ehez hasonló összeírást 1703-ban végeztek a feljegyzések szerint. A szabadságharc kezdetén, 1703-ban a község falvaiban élő családok számát az alábbi kimutatás tükrözi:

A falu neve NemesLófő
Gyalog katona
JobbágyZsellérJövevényÖsszesen
Szentkatolna 2273920290
Hatolyka 71335--55
Kézdimartonfalva 1110206-47
Mátisfalva 235--10
Kézdimárkosfalva 9412119-90
Imecsfalva 3202810-61
Összesen 34114148552353

Az elfolytott szabadságharc (1707), a gazdasági intézkedések terhét természeti csapások sorozata tetézte. Az 1710-1711-es pestisjárvány a községben is szedte áldozatait, sőt mindez marhavésszel járt eggyütt, amelyet az 1717-től 1719-ig tartó példa nélküli szárasság követett.
A számtalan katasztrófák, tűzesetek, a császári seregek erőszakos adóbehajtása a lakkosság elszegényedéséhez vezetett. A türhetetlen nyomor elől erről a vidékről is sokan elmenekültek, mások meg élelem fejében jobbágynak kötötték le megukat, növelve így a jobbágyok tömegét.

A katonai parancsnokság 1802-ben elrendelt összeírás alkalmával Szentkatolnán 34 katona családot és 60 jobbágy családot vettek nyílvántartásba. Hatolykán 39 katona család mellett 12 jobbágy család szerepelt, Martonfalván 21 katona család mellett 29 jobbágy család, míg Márkosfalván 51 katona család és 63 jobbágy család került nyilvántartásba.
A forradalom és szabadságharc bukása hozzájárul a feudális rendszer felszámolásához. Megvalósultak a legfontosabb társadalmi elvárások, a jobbágyság felszabadulása, az egyenlő katonai kötelezettség, valamint a törvény előtti társadalmi egyenlőség. A falvakban megindul a társadalmi, gazdasági és művelődési élet fokozatos kibontakozása. Nagyobb társadalmi igény tapasztalható a mesterségek iránt. A katonaság lovainak egészségügyi ellátását Szentkatolnán és Márkosfalván katona-orvosok biztosították. Igény támadt a humán orvoso ellátás iránt, iskolák építését vették tervbe.

Bár a kiegyezést követő dualizmus körülményei között a falvak lakosságának életkörülményei javulni kezdtek, a székelység politikai-társadalmi szemléletét a hatalommal szembeni bizalmatlanság jellemezte. Ez nyilvánul meg a függetlenségi eszme iránt elkötelezett felsőháromszékiek részéről az akkori kormánypárt színeiben induló dr. Sinkovits Ottó képviselőjelölttel szemben is. Szentkatolnán dr. Sinkovits köztiszteletnek örvendett, korszerű mintagazdasága, tejtermékeket előállító üzeme volt, amely ellátta a szomszédos Kézdivásárhely piacát is.

Az első világháborút követő trianoni békeszerződés alapján, a kisebbségi sorsba jutott lakosságra gyakorolt hatása az anyanyelv hivatalos, a közéletben, közigazgatásban, oktatásban való használatának korlátozásában nyilvánult meg. Bár Szentkatolnán a legnagyobb földbirtokkal a Sinkovits család rendelkezett, korszerű gazdaságának mintajellege miatt területe mentesült az 1920-as földreform kisajátítása alól.

Az 1930-as évek gazdasági válságát követően a 40-es évek elején a gazdasági életet a fellendülés jellemezte, majd a második világháború után az 1945-ös földreform a lakosság egy részenek a rokonszenvét váltotta ki, amit a hatalomra jutott kommunista párt, szovjet minta szerint Szentkatolnán is megkezdte az erőszakos kollektivizálást.
Miután a Sinkovits család örököseit kényszerlakhelyre telepítették, 1946 november 27-én 116 ha földjükön létrehozták a szentkatolnai állami gazdaságot.
Az 1948-as államosítás az egyházi vagyon teljes felszámolását jelentette. Ekkor indult el egy évezredes hagyományokkal ötvözött erkölcsi értékrend módszeres rombolása.

A községet alkotó falvak közül Hatolykán, Kézdimartonfalván és Kézdimárkosfalván 1949-ben hoztak létre kollektív gazdaságokat. Az osztályellen-ségnek nyilvánított családokat , kényszerlakhelyre telepítették. Ilyen címen Hatolykáról Bakk Ferencet és családját, Kézdimartonfalváról Bogdán Károlyt családját, Lázár Dávidot és Vajna Irént és Kézdimárkosfalváról Benő Jenőt és három Forró családot telepítettek ki.

1962-ben fejeződött be az erőszakos kollektivizálás, Imecsfalvát is beleértve, súlyos társadalmi traumát okozva a lakosságnak, nincstelené, kiszolgáltatottá téve ezáltal a falvak népét.
Az iparosítás növekedésével a falvak lakosságának egy része igyekezett nyugdíjképes állami munkát vállalni. Az ifjúság ipari létesítményekben igyekezett elhelyezkedni, így a falvak elöregedtek.

Az 1989-es változás gyökeres fordulatot jelentett a falvak életében. A kollektív gazdaságokat felszámolták, az ipari létesítményeket magánosították és az ifjak közül egyre többen úgy látják, hogy érdemes ragaszkodni a székely röghöz, amelynek talajában gyökerező hagyományai sok századon át adtak életerőt a legnehezebb időszakok átvészeléséhez is.

Összeállította
Szentkatolna község polgármesteri hívatala

Forrásanyag:
Bakk Pál: Szentkatolnai krónika,- AMBRÓZIA Kézdivásárhely, 2001-
Orbán Balázs: Székelyföld leírása

Térkép